Phxmike blogja

Elsőnek mondjuk ki az igazat kényes témákról is. Politikai, gazdasági, közéleti szemétségek és agyonhallgatott esetleg fel nem vetett kérdések a terítéken. Másodiknak pedig filozofáljunk is egy kicsit. Ez a két téma fog váltakozni a blogban. Hullámzás lesz ez olyan hullámzás ahogy az élet is hullámzik.

Portfolio blogger

Portfolio gazdasági hírek

Friss topikok

Filozófia VI. - A párkapcsolatok vége

Phxmike 2010.10.11. 13:08

Az előző cikkben írtam egy halmazról, amit a lélek szed össze különböző megtapasztalásai során. Nézzünk most egy darabkát ebből a halmazból, ami nekem jutott. Sok évvel ezelőtt láttam egy filmet, ami a mai cikk megírásában segít nekem. Mint minden, amiről írok ez is régóta érlelődik bennem, de csak most alakult úgy, hogy írni is akartam róla. Érdekes módon pont most jutott eszembe ez a film is. A „Mennyei prófécia” óta pedig tudjuk, hogy véletlenek pedig nincsenek (a könyv szerint ez az első felismerés). Na de térjünk rá a filmre. „Jövőre, veled, ugyanitt” ez a címe. Angolul: Same time, next year egy régi, 1978-as alkotás, néha színházban is játszák egyébként. Még Magyarországon is. A sztori tehát elég híres mondhatom.

Röviden, a történet egy fiatal férfi és egy nő kapcsolatáról szól. Mind a ketten házasok, egy konferencián futnak össze véletlenül és együtt töltik az éjszakát. Akkor elhatározzák, hogy minden évben ugyanezen a napon ugyanitt találkoznak és eltöltenek egy napot. Hosszú évek telnek el és ők minden évben találkoznak közben pedig boldog családi életet élnek. Persze ez erkölcstelen hiszen megcsalás. De van egy érdekes pont benne. Ez a fix pont. Bármi is történjen mindig biztosak lehetnek benne, hogy van egy időpont amikor viszontlátják a másikat. Ekkor kibeszélhetik minden bánatukat, fájdalmukat vagy akár a gyerekeik iskolai szereplését is. Mindent. Talán megcsalás, de ez segít külön-külön a házasságuk megtartásában? Amiről most írok, távolról kapcsolódik csak a filmhez, de ez az évenkénti fix időpont azt gondolom, alapvetően innen jött, ezért a plágium vádja alóli felmentés gyanánt megemlítettem a feltételezhető forrást is. Nézzük a lényeget:

Amikor egy kapcsolat telítődik vagy zátonyra fut, akkor a két fél egyre inkább vergődik egymás szorításában. Van egy összekötő erő.

Címkék: élet szerelem lélek filozófia szakítás párkapcsolat házasság

7 komment

Filozófia V. - Hogyan mutassuk be lelkünket másoknak?

Phxmike 2010.10.05. 23:37

(Figyelem! Nehezen emészthető szöveg! Csak kifejezetten elszánt olvasóknak!)

A dolgok lényege az, hogy megpróbáljunk egy olyan halmazt összehozni az életben, amire azt mondhatjuk, hogy ha az ember azt a halmazt abban a sorrendben végigköveti, akkor ugyanarra a gondolatra jut, mint az, aki azt a halmazt megalkotta. A gondolat persze nem egy jó fogalom erre. A gondolat, a nyelv a beszéd és mindezek a fizikai dolgok egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy azt az érzést és tudatállapotot, amiben éppen vagyunk, kommunikálják a másik számára. Csupán arra alkalmasak ezek a verbális és nonverbális (mint pl. a testbeszéd) eszközök hogy körülírjuk, vagy máshonnan ismert példák sorozatán keresztül megpróbáljuk bemutatni az illetőnek, hogy mi most éppen mi vagyunk, vagy ki vagyunk, hol vagyunk, hova tartunk, mit akarunk. Mindezt nevezhetnénk léleknek.

Ez vagyunk: lélek.
Gyüjtőnéven.

Címkék: élet lélek filozófia szeretet párkapcsolat hemingway

7 komment

A problémamegoldás alapjai I. - A helyes kérdés fontossága

Phxmike 2010.05.09. 18:36

A helyes kérdés feltevésének fontossága. Lássuk mit is jelent ez. A dolog lényege az, hogy az ember, amikor egy problémával szembenéz, csak akkor tudja azt megoldani, megtalálni rá a helyes választ, ha előbb megtalálja hozzá a helyes kérdést. Ez azért fontos, mert ez a megközelítés, hogy előbb a kérdést keressük a válasz helyett lehetőséget ad arra, hogy átgondoljuk és elemezzük a problémát és rájöjjünk arra, hogy talán nem is azzal a problémával szembesültünk mint amire először gondoltunk. Hadd világítsam meg a dolgot egy egyszerű példával.

Szólj hozzá!

Filozófia IV. - A világfelismerés-állandók

Phxmike 2010.05.09. 18:05

Mostanság megtalált pár alkalommal az az egyébként szerintem igaztalan vád, hogy van némi ismétlés az írásaimban. Sőt egyes személyek egészen odáig merészkednek, hogy azt állítsák, amit írok annak a fele is elég lenne. Így tehát jöjjön egy rendhagyó poszt, egy igen fontos támáról a három felismerésről. Semmi extra magyarázat csak úgy idelököm aztán mindenki szedegessen a tudás fájáról ahogy érzi.

Címkék: társadalom filozófia

Szólj hozzá!

Filozófia III. - A gondolkodókat lelövik, ugye?

Phxmike 2010.04.27. 15:40

Tételezzük fel, hogy irányítják a világot és az a cél, hogy egy globális, homogén közösséget hozzanak létre. Akkor abban az a legjobb ha mindenki zombi. Vagyis átlagos. Mert statisztikailag ez mérhető a legjobban, ez számítható ki, ez tervezhető, ez irányítható a legjobban. Azt hihetnénk, hogy a gondolati manipuláció, ha van ilyen az emberek széles tömege ellen irányul. De nem. Drasztikusan fogalmazva, aki hülye, azt minek tovább hülyíteni? Azzal már eleve nem kell foglalkozni. Az elérni kívánt átlagtól vannak lefelé meg felfelé eltérő csúcsok. A lefelé eltérő hülyék nyílván nem okoznak gondot nem tudnak gátat jelenteni egy globális irányításra törő elitnek. Az egyetlen cél tehát a felső kilógó csúcs lehet. Az a szűkebb réteg, aki képes és akar is önálló gondolatokat megfogalmazni.

Címkék: összeesküvés társadalom szabadság lélek filozófia manipuláció globális

6 komment

Filozófia II. - A párkapcsolatok

Phxmike 2010.04.24. 15:12

FIGYELEM! A cikk idealista hangvételű! Csak erős idegzetűeknek ajánlott!

Ketten nem járhatnak az úton. Mit jelent ez? A magyarázat a következő. Amikor két ember együtt van, akkor különböző dolgokban más és más a hullámformájuk. Például az egyikük erősebb a pénzügyekben, vállalkozásban a másik pedig spirituális, lelki gondolatok témában érdeklődik vagy mozog többet. Az, hogy ketten nem járhatnak az úton azt jelenti egyszerűen, hogy ha az egyik "elszáll" a saját témájában, akkor a másik visszahúzó erőt, horgonyt jelent neki és segíti a megfelelő realitás talaján való maradást. Egyszerű példa: ha két ember megcsúszik egy jeges, lejtős talajon, akkor hiába kapaszkodnak egymásba, miközben mind a ketten lefele csúsznak.

Címkék: élet társadalom filozófia párkapcsolat férj feleség

2 komment

A jelen társadalma II. - A pénz, mint fizetési rendszer totális csődje!

Phxmike 2010.03.20. 16:03

Ahhoz, hogy megértsük a pénz, mint fizetési rendszer a jelenlegi formájában miért számít csődnek (legalabbis a társadalom széles rétegei számára) kell egy kis előzetes tanulmányt folytanunk. Nevezetesen arról, hogy mi is erdetileg a pénz. Fontos ezt tisztázni, mert most sok embernek sok különböző fogalma lehet arról hogy mi a pénz vagy minek kellene lennie.

Kezdjük tehát. Vegyük úgy, hogy nincs pénz. Nézzünk egy képzeletbeli falut ahol nincs pénz és van négy ember akik különféle dolgokat termelnek. Van egy gazda, aki növénytermesztéssel foglalkozik és van egy, aki állatokat tart. Van egy mester, aki lovasszekeret készít és van egy, aki szövetet. Mindegyik csak a saját szakmájával foglalkozik ezért abban specializálódótt, abban a legprofibb. Mivel csak ezzel foglalkozik, elmondhatunk két fontos dolgot: az egyik, hogy bárki másnál jobban ért az adott termék előállításához, a másik pedig az, hogy mivel csak ezzel foglalkozik, nincs is ideje más termékek előállítására. Minden idejében a saját szakmájában termel ezért az adott termékből sokkal többet állít elő, mint amire személyesen szüksége lenne, tehát felesleget termel. Más termékekből viszont amire szüksége lenne, hiányt szenved.

Címkék: politika én gazdaság társadalom pénz tőzsde csőd cserekereskedelem portfolioblogger árupénz

13 komment

A jelen társadalma I. - Miért nem működik a demokrácia?

Phxmike 2010.03.15. 23:23

Vágjunk a közepébe! Azt nagyjából mindenki tudja mi a diktatúra és talán azt is mi a demokrácia. Így ezekről most nem beszélek. Amiről beszélni fogok az a kérdőjel az egyenlet végén. A demokrácia röviden a többség uralmát jelenti. Az első és legfontosabb mondat vagy gondolat ebben a témában az, hogy a többség mindig a hozzá nem értőkből áll. Bármilyen témáról is van szó. Ez nem sértés! Ez egyszerű ténymegállapítás.
Nézzünk egy példát: van 30 ember, akik át akarnak kelni egy hófödte hegyszoroson, amiben ráadásul vihar is dúl. Van egy ember közöttük, aki jól ismeri az utat és ebben a speciális esetben az ő ismerete felbecsülhetetlen. Tehát elméletileg ő áll a menet élére és biztonságban átvezeti az embereket.

Címkék: politika én gazdaság orbán gyurcsány társadalom demokrácia életmód portfolioblogger

7 komment

A jövő társadalma II. - A pénz felső határa

Phxmike 2010.03.13. 14:46

Az első részre vonatkozó előszó itt is érvényes. Kérem az olvasót, hogy ezt a pár sort csak szikrának gondolja ami alkalmas egy ötlet továbbgondolására és nem pedig egy tudományos alapossággal megírt munkának és ne is kritizálja eszerint. A dolog ötlete egy szimpla társasjátéból ered. Minden társasjátékban van egy cél amit ha elér az ember akkor nyer és boldog lehet. Az életben miért nincs ilyen limit amit ha elérek akkor kész tovább azzal nem kell foglalkoznom és boldog lehetek azzal ami van. Itt kifejezetten a pénzre gondolok lássuk...
 
Be kell vezetni egy új közgazdasági-társadalmi modellt. Manapság ugye a pénzszerzésnek nincs felső határa. Az egyén ha ügyes akármekkora vagyont felhalmozhat. Ezt aztán családon keresztül, több generáción át örökítve komoly hatalomra tehetnek szert. A mai világ legfőbb baja ez a pénz és ami ebből következik a társadalmi különbségek (talán a szakadék jobb kifejezés), és az, hogy az egyén csupán látszólag szabad akaratú. Amint valaki gazdag lesz azonnal megváltozik az értékrendje. A pénz egyre fontosabbá válik, egyre többet tesz azért, hogy egyre több legyen, mert ez kiemeli az alatta lévő rétegekből, hatalmat és létbiztonságot jelent a számára.

Címkék: társadalom pénz millió vagyon gazdagság portfolioblogger

2 komment

A jövő társadalma I. - Ki mit szeretne csinálni?

Phxmike 2010.03.13. 14:40

Sok elgondolást írtam le arról, hogy milyen lehetne a jövőben egy társadalom ami mentes a mostani hibáitól. Az átmenetet nem tudom. Csak azt írom le milyen lenne az ami jól működik. Elsőre nagyon egyszerű és nagyon alapgondolatok ezek. De ha belegondol az olvasó akkor rájön, hogy ezek fontos dolgokra mutatnak rá és egyáltalán sehol nincs az leírva vagy törvénybe iktatva vagy isteni parancsolatban megszabva hogy ami fontos annak bonyolultnak kell lennie. Azt gondolom túl sokan elmennek az egyszerű dolgok mellett. Ez a pár írás amit közlök nem részletesen kifejtett gondolatok halmaza. Csupán rövid vitaindító szikrák. Éppen ezért nem tudományos alapossággal kell vizsgálni a tartalmukat hanem csupán annak amik valójában. Egyszerű ötletek...

Az emberiség problémái, a háborúk, a bűnözés nagyrészt mind az elégedetlenségből erednek. Ha egy ember elégedett a sorsával, az életével, ha azt csinálja amit szeret akkor nem gondol sem háborúra, sem bűnözésre, sem irigységre mások életével kapcsolatban. Tehát ahhoz hogy jobbá tegyük a világot elégedettebbé kell tennünk az embereket. A mai világban az elégedettséget pénzzel lehet elérni. Legalábbis ezt sugallják az embereknek. A pénz bűvöletében élnek és közben elfelejtik és letérnek arról az útról ami az elégedettséghez vezet és mire megszerzik a pénzt már rég nem számít semmit mert az ember közben teljesen megváltozott. A rosszabbik eset és ez a több, hogy nem sikerül megszerezni a szükséges pénzmennyiséget. Ezek az emberek, ezzel a beállítottsággal soha nem tudnak boldogok és elégedettek lenni. Mi lehet a megoldás?

Címkék: jövő élet munka tudomány háború társadalom pénz ötlet polgár portfolioblogger

3 komment

Filozófia I. - A várakozás

Phxmike 2010.03.13. 13:18

Az életünket egyik eseménytől a másikig éljük. A kettő között nem csinálunk semmit, csak várunk arra, hogy a következő esemény bekövetkezzen. Amint bekövetkezett gyakorlatilag már el is múlt, és azzal, vigasztaljuk magunkat, hogy nem baj, mert a következő eseményig már nem sokat kell várni. És így tovább, amíg az élet szépen el nem múlik. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, amikor egy kutyát bezárnak az udvaron egy kenelbe és csak estére engedik szabod hogy futkározzon. A kutya egész nap semmit nem csinál csak vár arra, hogy eljöjjön az este és kiengedjék. Aztán az éjszaka a lelkes rohangálással, játékkal nagyon hamar elmúlik számára. Talán a fáradtságtól még alszik is kicsit és máris reggel van. Újra bezárják és ott bent nem tud csinálni semmit, csak vár a következő alkalomra.

Az emberek is valami hasonló módon élnek. Csak számukra az egész napi várakozás a napi szokásos monoton munkavégzés. Amikor nem azt teszik, amit szeretnének. Ami a kutya számára az este szabad futkosása az, az ember számára a hétvége, vagy valamelyik ünnep. A lényeg az, hogy ilyenkor megpróbálja kiélvezni a szabadságot.

Címkék: élet összeesküvés szabadság lélek filozófia elnyomás

19 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása