Ahhoz, hogy megértsük a pénz, mint fizetési rendszer a jelenlegi formájában miért számít csődnek (legalabbis a társadalom széles rétegei számára) kell egy kis előzetes tanulmányt folytanunk. Nevezetesen arról, hogy mi is erdetileg a pénz. Fontos ezt tisztázni, mert most sok embernek sok különböző fogalma lehet arról hogy mi a pénz vagy minek kellene lennie.
Kezdjük tehát. Vegyük úgy, hogy nincs pénz. Nézzünk egy képzeletbeli falut ahol nincs pénz és van négy ember akik különféle dolgokat termelnek. Van egy gazda, aki növénytermesztéssel foglalkozik és van egy, aki állatokat tart. Van egy mester, aki lovasszekeret készít és van egy, aki szövetet. Mindegyik csak a saját szakmájával foglalkozik ezért abban specializálódótt, abban a legprofibb. Mivel csak ezzel foglalkozik, elmondhatunk két fontos dolgot: az egyik, hogy bárki másnál jobban ért az adott termék előállításához, a másik pedig az, hogy mivel csak ezzel foglalkozik, nincs is ideje más termékek előállítására. Minden idejében a saját szakmájában termel ezért az adott termékből sokkal többet állít elő, mint amire személyesen szüksége lenne, tehát felesleget termel. Más termékekből viszont amire szüksége lenne, hiányt szenved.
Például a gazda, aki búzát termel, ha szeretne egy új ruhát, akkor elmegy a takácshoz, aki szövetet készít és megállapodnak, hogy mondjuk 2 zsák búza fejében ad neki 2 méter szövetet. Ebből aztán majd ruhát lehet készíteni, a másik oldalon pedig a búzából kenyeret sütni. Mindkét fél feleslege jó úton gazdát cserélt és mindkét fél hiányt szenvedő szüksége kielégítésre került. Mondhatni jól jártak az üzlettel.
Nem ilyen egyszerű a helyzet ha az egyik fél olyasmit szeretne cserébe ajánlani amire a másiknak pillanatnyilag nincs szüksége. Például a takács lovasszekeret szeretne, de a lovasszekér sokkal többe kerül mint amennyire az azt készítő mesternek szüksége lenne. Ekkor köthetnek olyan megállapodást is, hogy a takács megkapja a szekeret és amikor az azt készítő mester családjának szüksége van szövetre akkor, minden évben kap valamennyit. Így, évről évre törlesztve le a szekér csere árát. Persze itt fontos a bizalom és a szűk, közeli ismerettségekkel teli környezet, amely visszatartja bármelyik felet attól, hogy letagadja az ügyletet. Hiszen, ha egy ilyen környezetben bárki rossz hírbe kerül, akkor a bizalomnak vége és soha többé nem köt vele üzletet senki. Lehet olyan eset is amikor a mester elfogadja ugyan a 100 méter szövetet egyben, abban a reményben, hogy azt majd más árura továbbcseréli. Nyílván több terméknél ennek a lebonyolítása már egyre nehezebb, valamint az is nehéz, hogy az egyes cseretermékek árát minden más termék árához meg kell határozni. Az állattermelőnek például 2 méter szövet kell és az mondjuk egy negyed marhát ér. Ezt nyílván nem lehet odaadni hiszen a maradék háromnegyed része ezt nem viselné valami jól.
Nézzük a következő problémát: amikor mondjuk az állatternyésztő elviszi a marhákat a nagyváros piacára ahol szeretné ezeket valamilyen formában értékesíteni. Itt sok más, számára ismeretlen falu mestere és termelője gyűlik össze. Velük hosszabb, esetleg éveken át tartó csere-törlesztés (mint a saját falujában) szóba sem jöhet. Ismeretlenek esetében nincs meg az ehhez szükséges bizalom, nemfizetés esetén nincs meg a helyi, szűk közösség kirekesztő véleményének a visszatartó ereje sem. További probléma, hogy a piacra nagyon sokféle árut hoznak. Sokkal többet, mint amire elszámolási rendszer az ő falujában létezik. A legegyszerűbb példa két termék csere értékének meghatározása. Egy malac 10 méter szövetet ér. Több termék esetén, minden egyes terméknem minden egyes más termékkel viszonyított értékét meg kellene hatázorozni. Ez a következőképpen alakul: 3 termék, 3 különböző ár (123, 1-2, 1-3, 2-3), 4 termék 6 különböző ár (1234, 1-2, 1-3, 1-4, 2-3, 2-4, 3-4) és így tovább. Ezt az analógiát követve, negyven termék esetében 820, míg 100 termék esetében már 4950 különböző "keresztárfolyamot" kellene egy ilyen képzeletbeli piacnak számontartania a cserekereskedelemhez. Nyílván ez lehetetlen ezért ki kellett találni valami más rendszert. Ez kezdetben az árupénz volt (az egyszerűsítés kedvéért kicsit összemosva a következőkben a fémpénzzel). Legyen ez az ezüst. Nézzük az előnyeit és a vele szemben támasztott fontos kritériumokat, amiknek mindenképpen meg kell felelnie ahhoz, hogy a fent vázolt nehézségeket kiválthassuk vele:
1. Fontos, hogy mindenki által elfogadott legyen. Tehát ne az aktuális szükségletei függvényében fogadja el az egyik fél hanem általánosan és bármikor. Az ezüst értékes fém, ékszereket, dísztárgyakat és más egyebeket készítenek belőle jó forgalma van mindíg van rá kereslet és igény. Tőzsdei szakkifejezéssel élve likvid. Egy idő után ez egy önmagát gerjesztő folyamat. Egy kereskedő azért fogadja el mert tudja, hogy valaki más utána majd tőle is elfogadja.
2. A méretéhez, súlyához képest az ezüst magas értéket képvisel. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen mozgathatunk jelentős vásárlóerőt. Példánknál maradva, a gazda egy komplett állatcsordát elhajt a piacra ami jelentős fizikai teljesítmény és az állatok számára kockázatokkal is jár. Sérülhet a termék, így sérülhet a csere vásárlóerő is. A kereskedő viszont egy, a csordával azonos értékű ezüsttömböt a tarisznyájában könnyedén és a sérülés kockázata nélkül tud szállítani.
3. A fém állaga nem változik jelentősen az idő elteltével. A piacra hajtott állatok megbetegedhetnek és így már nem érnek annyit vagy akár semmit se. Ez persze ennél hosszabb folyamat, hiszen nem csak a piaci csere időpontjáról van szó. Jól láttuk, hogy nagyobb csere esetén több évig is értékállónak kell lennie a fizetőeszköznek. Az ezüst többször is gazdát cserélhet, lényegesen mégsem fog megváltozni az értéke.
4. Az ezüst egynemű, homogén fém. Mondhatni egy uncia ezüst nem nagyon különbözik egy másik uncia ezüsttől. Termények esetében például, egy kiló alma jelentősen különbözhet egy másik termelő almájától, a szövet egyenetlen szövésű lehet, a lovasszekér néha rosszul van összerakva néha nem (lásd mai kor kínai, termékek!).
5. Az ezüst viszonylag könnyen darabolható, tehát osztható kisebb fizetési egységekre. Ez mondjuk egy szarvasmarháról nem lenne elmondható. Morbid példa de nagyon szemléletes: ha egy méter szövetért odaadjuk az egyik lábát akkor már nem nagyon tudjuk tovább hajtani és értékesíteni. Egy lovasszekér pedig végképp nem osztható hiszen funkcionális egységet képez minden része minden más részével együtt.
Mint látjuk az ezüst mint fizetési eszköz minden felmerülő problémát orvosol, sőt még egyet: A gazda természetesen jobban jár ha a piacra behajtott állatokat eladja egy kereskedőnek, majd a kapott ezüstpénzért megveszi a számára szükséges holmikat más kereskedőktől. Igen ám, de amikor végez mindennel és hazafelé indulna látja, hogy megvett mindent és mégis maradt némi ezüst a zsebében. Nem baj! Hiszen vásár lesz jövőre is és az ezüstöt akkor is ugyanúgy elfogadják majd. Ezzel tehát az ezüst értékörző szerephez is jutott. Hiszen, egy kiló almát nem igazán lenne érdemes eltenni egy évig.
Ugorjunk most egy nagyot az időben és hagyjuk ki azt a szakaszt, hogyan lett a fémpénzből a mai papírpénz. Lényeges, hogy az lett és hogy a mai papírpénzek nem rendelkeznek nemesfém (arany vagy ezüst, országonként eltérő) fedezettel.
A pénz eredeti célja tehát az volt hogy egy átváltási szám legyen, egy értékmérő. Egy olyan arányszám ami lehetővé teszi, hogy akár többmillió termék is foroghasson a piacon és mégis meg lehessen szabni ezek egymáshoz viszonyított értékét. A pénz feladata volt még az is, hogy értékörző legyen. Mondhatom azt is, hogy egy átmeneti tároló.
Nézzünk rá konkrét példát: dolgozok amiért pénzt kapok. Vagyis általános értékmérőt kapok érte. Aztán fogyasztani akarok. Mondjuk egy vacsorát. Ebben az esetben egy vacsora lényegesen kevesebbe kerül mint az aznapi munkámért kapott általános értékmérő (szándékosan nem használom a pénz kifejezést) mennyisége. Tehát egy részét lefogyasztom, egy másik részét pedig átmenetileg abban tárolom, mint értékmérőben. Mi történik akkor ha elmegyek vacsorázni? Megnézem az étlapon amit szeretnék, megnézem az árat is legyen kereken 1000 Ft. Én elfogadom ezt, majd megrendelem az ételt. Kihozák kényelmesen elfogyasztom kicsit üldögélek még, majd kérem a számlát. Eltelt mondjuk egy óra és hozzák a számlát ami már 1200 Ft-ról szól. Amikor reklamálnék a pincér azt mondja sajnos azóta, hogy megrendeltem a vacsorát már ennyit romlott a pénz, azaz inflálódott. Tehát mindössze egy óra alatt máris veszített értékéből az általános értékmérőként használt "pénz" nevű fogalom a pénztárcámban amit elvileg azért kaptam mert ez reprezentálja a munkámat. Az olvasónak ez most furcsa példa ugye?
Pedig ez igaz történet. A második világháború után, 1946-ban a pengő rekord mértékű inflációt szenvedett el, ami konkrét estekben olyan helyzethez vezetett, hogy egy étteremben a megrendelt ételt előre ki kellett fizetni, mert mire elfogyasztottuk volna már többe kerülne. Köztudomású példa az is, hogy a pengő végnapjaiban az utcán söpörték a pénzt. Persze volt átváltási árfolyam az új pénzre, a forintra, de az olyan horribilis volt, hogy senki nem váltotta át. A teljes akkor forgalomban lévő pengő pénzmennyiség átváltási értéke 1, azaz egy forint volt. Vagyis, hirtelen minden elúszott, ami abban volt nyilvántartva, amit korábban általános értékmérőnek azaz pénznek hittünk.
Ezzel azt szeretném bemutatni, hogy a pénz, két dolog között létező puszta átválátási arányszám helyett maga is áruvá vált!
Áruvá vált, mert inflálódik azaz nem őrzi az értékét úgy, mint a fenti cserekereskedelmes példában az ezüst. Ezenkívül kereskedni is lehet a pénzzel például a tőzsdén vagy a bankoknál hitelek, kamatok stb. formájában. Ez igazából olyan mintha megváltoztatnák a súlymértékeket tetszésük szerint. Amikor a henteshez megyek húst venni, akkor a mérleg, bár 1kg-ot mutat, de valójában csak 80dkg hús lenne rajta, mert az közben annyit "inflálódott". Ezáltal veszítek is 20%-ot a munkám által megtermelt értékhez képest. A mikor pedig én adok el húst (például malacot tenyésztek) akkor meg a vágóhíd mérlege mutat 1kg-ot pedig valójában 1.2 kg hús van rajta. Ezzel én csak 1 kg hús után kapok pénzt, de 1.2 kg-ot kell adnom érte áruban. Azaz megint veszítettem 20%-ot. Ez történne ha az eddig etalonnak hitt 1 kilogrammos súlymértéket kiszakítanánk az eddig betöltött tisztán értékmérő szerepéből és áruvá tennénk. Van olyan a kedves olvasók között aki 80dkg húsért kifizetné az 1kg-nak megfelelő árat csak azért, mert a mérleg éppen úgy van beállítva? Ugye, hogy nem. Sőt felháborodottan reklamálna. Ezzel szemben a pénz miatt senki nem reklamál, bár az infláció (ki tudja mi is az valójában) folyamatos csak nem olyan plasztikusan megjelenített a mindennapokban mint a pengős példában.
Nem túl régi példa a tőzsdéről. 2007 nyarán az OTP részvények csúcsra futottak es valamivel 10.000 Ft felett volt egy részvény értéke. 2008 őszén bekövetkezett a válság és 3000 ft körüli értékre esett. 2009 februárjában még lentebb, egészen az 1200 ft körüli szintig sűllyedt az árfolyam. Mindeközben természetesen a piacon lévő részvények darabszáma nem változott. Tehát a forgalomban lévő részvényeket darabszám szerint visszaoszthattuk tényleges mögöttes értékre. Bankfiókokra, hitelszerződésekre követelésekre tehát másképpen fogalmazva fix és valós vagyontárgyakra. Két év alatt mégis a részvények árfolyama közel a tizedére esett. Miért? Egyszerű válaszokat lehet adni: a piac bizalma megingott, pánik, tömeges eladások stb. A lényeg hogy amit két éve megkaptam 10 ezer Ft-ért azt most megkaphatom 1200-ért is. De a mögöttes tartalom vajon változott közben? Tizedére csökkent esetleg az OTP bankfiókok száma? Vagy tizedére csökkent a bent lévő hitelszerződések száma? Tizedével kevesebb lett az ügyfél? Nos nem. Egyáltalán nem. Egyszerűen csak megváltozott a részvény mint átváltási arányszám értéke. Persze a tőzsde eleve kockázatos, mondhatjuk a befektető tisztában van a kockázattal. De ugyanez a helyzet a pénzzel is ezt kell megérteni. Ugyanígy áruvá lett. Majdnem pontosan egy évvel az 1200 Ft-os ár után most 7000 Ft körül mozog a jegyzés. Hatszorosára emelkedett, miközben a mögöttes tartalom megint nem változott jelentősen.
Ugyanígy változik mondjuk a búza felvásárlási ára is évről évre. Pedig nagyon leegyszerüsítve a termesztés technológiája nem változott semmit. Hiszen 500 éve is el kellett vetni a magot és annak a magnak akkor is nagyjából annyi hónap kellett a kikeléshez, annyi víz, annyi napfény, mint most. A természet nem változik. Igaz most sokan mondják hát dehogynem változott a technológia. Most már traktorral szántanak nem ökrökkel és kombájnok aratják a búzát nem pedig emberek. Pontosan ez a lényeg! Ha ez így van akkor a búza árának ténylegesen csökkennie kellene hiszen a termelés olcsóbb lett, de most ez sem fontos. Egy traktor kiszánt több hektárt és egy kombájn is learat több hektárt ami korábban tucatnyi ember munkája volt (itt utalnék arra, hogy majd későbbi cikkekben bemutatom a modern rabszolgaság egy fontos eleme az ember felváltása a munkában). Szándékosan kihagyom most a költségek és a megtérülés részletes elemzését, mert az elvonná a figyelmet. A fontos ebben az, hogy egy adott megtermelt mennyiségű búza értéke pénzben mérve jelentősen és folyamatosan változik, miközben a valós előállításban nincsenek ilyen változások. Már 100 éve van lassan traktor és kombájn is, a lényeges technológia ennyi ideje nem változott, a búza ára mégis más évről évre. Tehát ha a pénz az lenne aminek eredetileg kitalálták és szánták, azaz általános értékmérőnek akkor nem szabadna, hogy ilyen hullámzó ármozgások legyenek.
Mégis vannak ilyen mozgások. A hús példa jól szemléltette az etalon felbomlasztását, így bomlik a pénz szerepe is, mint láttuk egy tőzsdei vagy egy egyszerű mezőgazdasági példában.
Nézzük a másik oldalt, a fogyasztást. A munkámért pénzt kapok ami a munkám értékét jelzi a társadalom számára. Az a pénz, amit a munkámért kapok egy puffer, tehát egy átmeneti tároló, egy értékörző, amit arra használok, hogy később olyan dolgokra váltsam át könnyedén, amikre szükségem van. Mondjuk, 100 ezer forint a fizetésem. Ma, Magyaroszágon az elvonások miatt ebből kb. a felét, tehát 50 ezer forintot kapok meg nettóban. A többi megy az állam fenntartására SZJA, TB járulék stb. formájában. Az így megmaradt pénzből szeretném kielégíteni a szükségleteimet úgy, hogy vásárolok. Ekkor szembesülök azzal a problémával, hogy minden vásárlásom után 25% büntetést számít fel az állam. Bármit is akarok venni a megmaradt pénzemből azt 25%-kal csökkentett értékben tudom megtenni. Ez pedig büntetés akárhogy is nézzük. Neve is van, úgy hívják, hogy általános forgalmi adó. Ez újabb 10 ezer forint levonás, így már csak 40 ezer forint pénzem (ami a munkám értéke pufferelve) maradt a szükségleteim kielégítésére. Elvileg egyszer már megfizettem az állam fenntartási költségeit de ÁFA formájában megfizetem másodszor is.
De még ez sem elég. Egyéb fizetendő dolgok: illetékek (útlevél, gépkocsi átírás), parkolási díjak, útdíj, súlyadó a kocsim után ha van, a benzin vagy a cigaretta árába épített jövedéki adó, helyi adó, vagyonadó és még sorolhatnám. Mondjuk azt, hogy ezekre még elmegy 10 ezer Ft. Összességében 30 ezer Ft-om maradt a szükségleteimre és immár harmadszor fizetem meg az állam fenntartási költségeit, hogy az fenntartsa a rendszert és benne engem. A pénz 70%-a már visszaáramlott a kibocsátóhoz, mielőtt én még hasznát vehettem volna. A munkám értéke pufferelve azaz általános értékmérőben, pénzben számolva ennyit ér.
A 30 ezer forintommal azután vehetek 80 deka húst 1 kilogrammos áron, vagy vehetek OTP részvényt 10 ezerért, ami lehet, hogy csak 1200-at fog érni vagy csak simán beteszem a párnába és akkor az infláció miatt elképzelhető, hogy egy nap az utcán söpörhetem. Hangsúlyozom ez esetben nem a pénzt söpröm az utcán. Az csak egy szimbólum. A 100 ezer forintos munkám értékét söpröm valójában az utcán!
A rendszer ennél természetesen sokkal bonyolultabb, de a lényeg, hogy a cserekereskedelem legfontosabb kiváltó okát, nevezetesen az érték megörzését elfelejthetjük. Az ott felsorolt ötpontos feltétel ma már aligha teljesül a pénzre. A cserekereskedelemben ugye nem tudtam jövőre eltenni a megmaradt almát, mert a következő évre megrothadt volna, de ha ezüstben számoltam ez jó volt a következő évben is. Nos, a pénzzel sikerült elérnünk a kereskedelem teljes felszabadítását azon az áron, hogy megszűnt az értékörző szerepe és ott tartunk ebből a szempontból mint az ókori rabszolgatartó társadalmak. Csekély különbség persze, hogy akkor a rabszolga munkáját 100%-ban elvették most talán 30% megmarad.
A pénz a modern rabszolgaság alapja.
A következő cikkek tartalma lesz többek között az, hogy a rendszert mivel lehetne felválltani és az is, hogy valójában azt a megmaradt 30%-ot sem arra költjük amire akarjuk.
