Phxmike blogja

Elsőnek mondjuk ki az igazat kényes témákról is. Politikai, gazdasági, közéleti szemétségek és agyonhallgatott esetleg fel nem vetett kérdések a terítéken. Másodiknak pedig filozofáljunk is egy kicsit. Ez a két téma fog váltakozni a blogban. Hullámzás lesz ez olyan hullámzás ahogy az élet is hullámzik.

Portfolio blogger

Portfolio gazdasági hírek

Friss topikok


Filozófia VI. - A párkapcsolatok vége

Phxmike 2010.10.11. 13:08

Az előző cikkben írtam egy halmazról, amit a lélek szed össze különböző megtapasztalásai során. Nézzünk most egy darabkát ebből a halmazból, ami nekem jutott. Sok évvel ezelőtt láttam egy filmet, ami a mai cikk megírásában segít nekem. Mint minden, amiről írok ez is régóta érlelődik bennem, de csak most alakult úgy, hogy írni is akartam róla. Érdekes módon pont most jutott eszembe ez a film is. A „Mennyei prófécia” óta pedig tudjuk, hogy véletlenek pedig nincsenek (a könyv szerint ez az első felismerés). Na de térjünk rá a filmre. „Jövőre, veled, ugyanitt” ez a címe. Angolul: Same time, next year egy régi, 1978-as alkotás, néha színházban is játszák egyébként. Még Magyarországon is. A sztori tehát elég híres mondhatom.

Röviden, a történet egy fiatal férfi és egy nő kapcsolatáról szól. Mind a ketten házasok, egy konferencián futnak össze véletlenül és együtt töltik az éjszakát. Akkor elhatározzák, hogy minden évben ugyanezen a napon ugyanitt találkoznak és eltöltenek egy napot. Hosszú évek telnek el és ők minden évben találkoznak közben pedig boldog családi életet élnek. Persze ez erkölcstelen hiszen megcsalás. De van egy érdekes pont benne. Ez a fix pont. Bármi is történjen mindig biztosak lehetnek benne, hogy van egy időpont amikor viszontlátják a másikat. Ekkor kibeszélhetik minden bánatukat, fájdalmukat vagy akár a gyerekeik iskolai szereplését is. Mindent. Talán megcsalás, de ez segít külön-külön a házasságuk megtartásában? Amiről most írok, távolról kapcsolódik csak a filmhez, de ez az évenkénti fix időpont azt gondolom, alapvetően innen jött, ezért a plágium vádja alóli felmentés gyanánt megemlítettem a feltételezhető forrást is. Nézzük a lényeget:

Amikor egy kapcsolat telítődik vagy zátonyra fut, akkor a két fél egyre inkább vergődik egymás szorításában. Van egy összekötő erő.

Címkék: élet szerelem lélek filozófia szakítás párkapcsolat házasság

komment

Filozófia V. - Hogyan mutassuk be lelkünket másoknak?

Phxmike 2010.10.05. 23:37

(Figyelem! Nehezen emészthető szöveg! Csak kifejezetten elszánt olvasóknak!)

A dolgok lényege az, hogy megpróbáljunk egy olyan halmazt összehozni az életben, amire azt mondhatjuk, hogy ha az ember azt a halmazt abban a sorrendben végigköveti, akkor ugyanarra a gondolatra jut, mint az, aki azt a halmazt megalkotta. A gondolat persze nem egy jó fogalom erre. A gondolat, a nyelv a beszéd és mindezek a fizikai dolgok egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy azt az érzést és tudatállapotot, amiben éppen vagyunk, kommunikálják a másik számára. Csupán arra alkalmasak ezek a verbális és nonverbális (mint pl. a testbeszéd) eszközök hogy körülírjuk, vagy máshonnan ismert példák sorozatán keresztül megpróbáljuk bemutatni az illetőnek, hogy mi most éppen mi vagyunk, vagy ki vagyunk, hol vagyunk, hova tartunk, mit akarunk. Mindezt nevezhetnénk léleknek.

Ez vagyunk: lélek.
Gyüjtőnéven.

Címkék: élet lélek filozófia szeretet párkapcsolat hemingway

komment

Filozófia IV. - A világfelismerés-állandók

Phxmike 2010.05.09. 18:05

Mostanság megtalált pár alkalommal az az egyébként szerintem igaztalan vád, hogy van némi ismétlés az írásaimban. Sőt egyes személyek egészen odáig merészkednek, hogy azt állítsák, amit írok annak a fele is elég lenne. Így tehát jöjjön egy rendhagyó poszt, egy igen fontos támáról a három felismerésről. Semmi extra magyarázat csak úgy idelököm aztán mindenki szedegessen a tudás fájáról ahogy érzi.

Címkék: társadalom filozófia

komment

Filozófia III. - A gondolkodókat lelövik, ugye?

Phxmike 2010.04.27. 15:40

Tételezzük fel, hogy irányítják a világot és az a cél, hogy egy globális, homogén közösséget hozzanak létre. Akkor abban az a legjobb ha mindenki zombi. Vagyis átlagos. Mert statisztikailag ez mérhető a legjobban, ez számítható ki, ez tervezhető, ez irányítható a legjobban. Azt hihetnénk, hogy a gondolati manipuláció, ha van ilyen az emberek széles tömege ellen irányul. De nem. Drasztikusan fogalmazva, aki hülye, azt minek tovább hülyíteni? Azzal már eleve nem kell foglalkozni. Az elérni kívánt átlagtól vannak lefelé meg felfelé eltérő csúcsok. A lefelé eltérő hülyék nyílván nem okoznak gondot nem tudnak gátat jelenteni egy globális irányításra törő elitnek. Az egyetlen cél tehát a felső kilógó csúcs lehet. Az a szűkebb réteg, aki képes és akar is önálló gondolatokat megfogalmazni.

Címkék: összeesküvés társadalom szabadság lélek filozófia manipuláció globális

komment

Filozófia II. - A párkapcsolatok

Phxmike 2010.04.24. 15:12

FIGYELEM! A cikk idealista hangvételű! Csak erős idegzetűeknek ajánlott!

Ketten nem járhatnak az úton. Mit jelent ez? A magyarázat a következő. Amikor két ember együtt van, akkor különböző dolgokban más és más a hullámformájuk. Például az egyikük erősebb a pénzügyekben, vállalkozásban a másik pedig spirituális, lelki gondolatok témában érdeklődik vagy mozog többet. Az, hogy ketten nem járhatnak az úton azt jelenti egyszerűen, hogy ha az egyik "elszáll" a saját témájában, akkor a másik visszahúzó erőt, horgonyt jelent neki és segíti a megfelelő realitás talaján való maradást. Egyszerű példa: ha két ember megcsúszik egy jeges, lejtős talajon, akkor hiába kapaszkodnak egymásba, miközben mind a ketten lefele csúsznak.

Címkék: élet társadalom filozófia párkapcsolat férj feleség

komment

Filozófia I. - A várakozás

Phxmike 2010.03.13. 13:18

Az életünket egyik eseménytől a másikig éljük. A kettő között nem csinálunk semmit, csak várunk arra, hogy a következő esemény bekövetkezzen. Amint bekövetkezett gyakorlatilag már el is múlt, és azzal, vigasztaljuk magunkat, hogy nem baj, mert a következő eseményig már nem sokat kell várni. És így tovább, amíg az élet szépen el nem múlik. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, amikor egy kutyát bezárnak az udvaron egy kenelbe és csak estére engedik szabod hogy futkározzon. A kutya egész nap semmit nem csinál csak vár arra, hogy eljöjjön az este és kiengedjék. Aztán az éjszaka a lelkes rohangálással, játékkal nagyon hamar elmúlik számára. Talán a fáradtságtól még alszik is kicsit és máris reggel van. Újra bezárják és ott bent nem tud csinálni semmit, csak vár a következő alkalomra.

Az emberek is valami hasonló módon élnek. Csak számukra az egész napi várakozás a napi szokásos monoton munkavégzés. Amikor nem azt teszik, amit szeretnének. Ami a kutya számára az este szabad futkosása az, az ember számára a hétvége, vagy valamelyik ünnep. A lényeg az, hogy ilyenkor megpróbálja kiélvezni a szabadságot.

Címkék: élet összeesküvés szabadság lélek filozófia elnyomás

komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása