Az előző cikkben írtam egy halmazról, amit a lélek szed össze különböző megtapasztalásai során. Nézzünk most egy darabkát ebből a halmazból, ami nekem jutott. Sok évvel ezelőtt láttam egy filmet, ami a mai cikk megírásában segít nekem. Mint minden, amiről írok ez is régóta érlelődik bennem, de csak most alakult úgy, hogy írni is akartam róla. Érdekes módon pont most jutott eszembe ez a film is. A „Mennyei prófécia” óta pedig tudjuk, hogy véletlenek pedig nincsenek (a könyv szerint ez az első felismerés). Na de térjünk rá a filmre. „Jövőre, veled, ugyanitt” ez a címe. Angolul: Same time, next year egy régi, 1978-as alkotás, néha színházban is játszák egyébként. Még Magyarországon is. A sztori tehát elég híres mondhatom.
Röviden, a történet egy fiatal férfi és egy nő kapcsolatáról szól. Mind a ketten házasok, egy konferencián futnak össze véletlenül és együtt töltik az éjszakát. Akkor elhatározzák, hogy minden évben ugyanezen a napon ugyanitt találkoznak és eltöltenek egy napot. Hosszú évek telnek el és ők minden évben találkoznak közben pedig boldog családi életet élnek. Persze ez erkölcstelen hiszen megcsalás. De van egy érdekes pont benne. Ez a fix pont. Bármi is történjen mindig biztosak lehetnek benne, hogy van egy időpont amikor viszontlátják a másikat. Ekkor kibeszélhetik minden bánatukat, fájdalmukat vagy akár a gyerekeik iskolai szereplését is. Mindent. Talán megcsalás, de ez segít külön-külön a házasságuk megtartásában? Amiről most írok, távolról kapcsolódik csak a filmhez, de ez az évenkénti fix időpont azt gondolom, alapvetően innen jött, ezért a plágium vádja alóli felmentés gyanánt megemlítettem a feltételezhető forrást is. Nézzük a lényeget:
Amikor egy kapcsolat telítődik vagy zátonyra fut, akkor a két fél egyre inkább vergődik egymás szorításában. Van egy összekötő erő.